Mire lehet jó egy raftingtúra?
És mi köze egy különleges órához?

Két évvel ezelőtt egy nyári délután, spontán beszélgetés közben, kedves barátunk és családja kitalálták, elmennek raftingolni.

Én, aki csak a tévében láttam ilyet, ámulva hallgattam elképzelt túrájuk élménybeszámolóját. Csöppet sem voltak megijedve, nem úgy, mint jómagam, aki eddig csak hatalmas áramlatokon, zuhatagokon sodródó, boruló hajókat láttam. Erre befizetni?

Soha nem gondoltam volna, hogy rá tudnak venni.

Mivel a többiek is belelkesedtek, és már egy kisbuszt majdnem megtöltöttek, csak egy hely maradt üresen.
Mindenki ilyen bátor csak én félek tőle?

De mi lesz, ha…?

Villámszerűen jöttek elő a korábban látott képek és bukások, amelyek hatására nem lettem bátrabb, sőt…

Majd beadtam a derekam, mert a többi program nagyon szimpatikus volt, lesz, ami lesz.
Semmi gond nem lesz, biztattak a többiek.

Neretva folyó. Raftingtúra. 2016 nyara.

Elindult a kis csapat egy hosszú hétvégés kirándulásra, korrekt szervezésben minden napra megvolt a programunk.

Első nap a tragikus sorsú Mostar óváros szépsége nyűgözött le. Tényleg olyan, mint Csontváry festményén.
A háború ideje alatt a régi hidat lerombolták, azonban ma ismét teljes szépségében látható, köszönhetően a magyar katonáknak is. A városban még érzékelhetők a háború nyomai, lerombolt házak, golyónyomok, rendezetlen utcák és utak. Azonban kellemes éttermek, kedves kiszolgálás, hangulatos bazársor várja a turistákat. http://tudositok.hu/1621/video/Mostar_az_Oreg_hid_varosa

Másnap lementünk a tengerpartra, verőfényes napsütés, csodálatos kék tenger, hatalmas sziklás hegység, lenyűgöző volt. A napi program pihenésről, napozásról és fürdőzésről szólt, és mivel erre nagyon vágytam, minden percét élveztem, eszembe sem jutott a másnapi túra.

Még aznap este megérkeztünk a rafting helyszínére.  Csodálkozva szemléltünk egy nem túl nagy, menedékháznak tűnő épületet, és rengeteg kocsit a parkolóban. Hol lehetnek az emberek ilyen későn? A folyón már biztos nem, ebben a házban…?

Az udvaron portás fogadott, aki átadott egy szobakulcsot. Hárman voltunk lányok, egymásra néztünk, és egyre gondoltunk, egy szobában kilencen? Jó, nézzük meg, biztos van még több szoba is belül, csak egy kulccsal lehet bemenni. Felmentünk az emeletre, ahol igencsak érdekes látvány fogadott bennünket.

Mindenhol ember, néhány nagy ajtó, pár kisajtó, lépcső, megint lépcső, majd még kisebb ajtó, olyan padlás, mint régen a szénatároló, ott matracok és matracok voltak egymás mellett, kb. 15-20 egy légtérben. Az ámulat tovább folytatódott, amikor a fiúk szóltak, itt van a szobánk. Egy ajtó, benne 9 férőhely. Három kétemeletes ágy és három matrac a földön, kb. 3×3 m-es helyiségben, egy aprócska, folyosóra néző ablakkal.

Nappal 40 fok hőség volt. El lehet képzelni, milyen jó idő volt a szobában.

Miután konstatáltuk a helyzetet, csapatépítő tréningnek fogtuk fel. Nincs se tévé, se internet, de van hangulatvilágítás mellett beszélgetés, humor, móka és kacagás. Kellemes, vidám este volt, majd elfáradva lefeküdtünk, és kíváncsian vártuk a másnapot.

Eljött a várva várt rafting, reggeli, beöltözés, csoportok és vezetők – fiatal, izmos, vidám srácok :) – beosztása. Miután mindenki megkapta a csónakját, lesétáltunk a folyóhoz.

Menet közben egyre több kisgyermekes családdal találkoztunk, így a félelmem is kezdett eloszlani, arra gondoltam, ha ők be merik ültetni a csónakba gyermekeiket, akkor ez tényleg nem lesz veszélyes.

Mire leértünk a partra, a mi csónakunk egyre puhább lett, ezért jobbnak látta a csapatvezetőnk felpumpálni, ettől egy kicsit megrémültünk, mi lesz velünk a két és fél órán keresztül, hogy fogjuk felpumpálni? De a fiúk erre is gondoltak, hoztak magukkal pumpát is, amit az út felénél használni is kellett.

A folyó tényleg nem volt sebes sodrású, nem voltak nagy szakadékok, két-három 1-1,5 méteres zuhataggal kellett csak megküzdenünk, a hideggel és a többi versenyző csónakkal, mert mint kiderült, a csónakvezetők egymás között versenyt rendeztek. Ez igazán jó hangulatot adott a túrának, kiabálás, szurkolás, csatazaj, minden adott volt ahhoz, hogy az adrenalin emelkedjen és egy jó hangulatú napot köszönhessünk nekik.

Ennek a túrának lett egy hozadéka is.

Ugyanis a sasszemű csónakázók, miközben a hajó szépen csordogált le a folyón, nézelődéssel töltötték az időt, és a természet érdekesebbnél érdekesebb darabkáit fedezték fel.

Majd a túra után, amikor mi a meleg víz alá futottunk, ők lementek a partra sétálni és gyűjtögetni. A gyűjtögetés eredményével másnap reggel szembesültünk, amikor lehordtuk a bőröndöket a buszhoz. Kinyitottuk a busz ajtaját, és egy halom kővel meg uszadékfával szembesültünk.

Igen, hazahoztuk azt, amit mi korhadt, vizes, tűzre való fadarabnak tituláltunk. De Kálmán ebből egy kis csodát alkotott, íme egy különleges ajándék

Ez a különleges óra nem mindennapi darab, hiszen alkotórészei sok száz kilométert megtettek a Neretva folyón. Ezért bizton állítható, hogy ez nemcsak különleges, de megismételhetetlen is. Vitathatatlan, hogy formája, mérete, szépsége, kellemes hangulatot kölcsönöz a helyiségnek, ahová kerül.

Ez a monológ azért született, hogy megmutassam, soha nem lehet tudni, kiből mit hoz ki egy kirándulás.

Van, aki éles látással észrevesz olyan dolgokat, amik mellett mások elmennek, és az észlelés pillanatában az ő fejében már össze is áll egy kép arról, miből mit lehet alkotni, mint pl. ez a különleges falióra, ami szintén a természet alkotta fadarabból lett szépség.

És van, aki leküzdi a félelmeit, mert a félelmek csak képként megjelenő illúziók voltak, nem a valóságos megtapasztalásból eredő gátak.

Érdemes szem előtt tartani, hogy a félelmek csak korlátok! Amik elkerülhetőek.

MGBeáta